Úgy döntöttem nem írom le az Út tény- illetve eseményszerű történtetét. A történtekből annyi fontos számomra amennyi az általános tudatállapotomat avagy személyiségemet avagy világnézetemet bármilyen csekély mértékben is de megváltoztatja. Ezek általában érzés, hangulat impulzusok és sokszor semmi külső jelentőséggel nem látszanak bírni.
Ahhoz, hogy a sok kis különálló esemény közül képes legyek kiválasztani azokat amelyek tényleges (hosszabb távú) hatást gyakorltak rám a tudatosságnak egy jóval magasabb szintjére lenne szükség, mint amivel én rendelkezem. Ezt tudomásul véve mégi megpróbálom későbbi önmagam számára szólánccá fűzni és ezáltal a megértés mélyebb
szintje felé terelni ezen kis fejezeteket.
A benzinkutas
Mikor megláttam, hogy már csak 10 km van hátra a városig jóleső öröm áradt szét a tagjaimban, hiszen még csak délután 1 óra volt és tudtam, hogy aznap nem megyünk tovább. Fáradt voltam és szinte kibírhatatlan volt a hőség, de 10 km sík terepen nem jelenthet problémát. Nem számoltam azzal, hogy bár az előző 50 km-t sík terepen tettük meg a város (talán Logrono vagy Burgos) párszáz méterrel fentebb fekszik, így a maradék távot egy viszonylag komoly emelkedő képzi. Mivel én a 10-es táblánál
minden energiatartalékomat hagytam elszivárogni azzal a jól megalapozott indokkal, hogy már biztosan nem lesz szükségem rá ez az utolsó tizes valóságos kínszenvedés volt, minden egyes tekerésnél úgy éreztem, hogy egy métert sem bírok már tovább menni. A nap égetett, patakokban folyt a verejték a biciklis sisakom alól a hátamra ahol a patakok folyammá egyesülve siettek tovább a seggem felé. Ebben az állapotban érkeztünk meg a benzinkúthoz.
Leültem az árnyékba, néztem ahogy Orsi szenved, Peti ápolgatja. Nemigen gondoltam semmire, túl fáradtam voltam hozzá. Kellemes ürességet éreztem, afféle vákum szerűséget. A benzinkút személyzete egy 40-50 körüli férfiből állt, aki kint üldögélt a boltocska előtt, nyugalmát megzavartuk némi jégkrém és narancslé vásárlásával amihez be kellett fáradnia a boltba, de hamar visszazökkent meditatív lét-állapotába ami színes magazinok olvasása formájában nyilvánult meg.
Ültem az árnyékben és eltünődtem hogy milyen élete lehet vajon ennek a benzinkutasnak. Mit érezhet mikor felkel reggel és belegondol, hogy mindjárt megy be dolgozni, a benzinkútra, ahol egész nap üldögélni fog és színes magazinokat olvasgatni, egy-két arrajáró biciklistának jégkrémet és narancslét ad el, pár kocsit teletankol talán. Milyen lét-élménye lehet, miközben olvasgatja a magazinokat? Vajon van akár egyetlen hasonló hangulata a nap folyamán mint nekem? És persze ez a kérdés nem csak erre a spanyol benzinkutasra vonatkozik, hanem a maradék 6 (vagy már biztos több) milliárd emberre is. Mekkora felületen érintkeznek a világaink? A hozzám legközelebb álló embereknek is oly hatalmas általam teljesen ismeretlen és soha meg nem ismerhető tartományai vannak, hát akkor mit mondhatok erről a spanyol benzinkutasról és a maradék 6-7 millárdról? Az ég világon semmit. Milyen szomorú.
Aztán elfogyott a jégkrém és tovább mentünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.