Na voltunk síelni és sznóbordozni, és annyit ültem a fájós seggemen a hóban a rövidke csúszással töltött periódusok között, hogy volt elegendő időm kidolgozni egy komplett elmélet-rendszert a sielés és sznóbordozás összehasonlítására.

Persze ha valaki mindenképpen kötözködni akar a fejemhez vághatja, hogy 6 nap sznóbordozás után még nem áll módomban érdemben nyilatkozni róla, és ebben akár igaza is lenne, ennek ellenére megosztom veletek a bár rövid mégis komplett fentebb említett elmélet-rendszert.

Tehát a síelésnél ugye a két láb külön életet él(het), habár a profizmus felé vezető ösvényen egyre inkább eggyé válnak. Ez az elkülönültség sok szempontból könnyebséget jelent, hisz amit az egyik láb elront azt a másik még korrigálhatja. Problémákat is felvet persze, hiszen a nagy sebességnél összeakadó lécek szinte biztos eséshez vezetnek, de összeségében a kontrollnak nagyobb fokát teszi lehetővé. A lécen állva elég csak a magukat haldokló patkányra emlékeztető mozgással vonszoló sznóbordosokra pillantani ahhoz, hogy a voksot a síléc mellett tegyük le, és soha ne is jusson eszünkbe sznóbordra állni.

Aztán ha mégis ráállunk, meglepődhetünk. Mert ugyan valóban egy jóval nehézkesebben irányítható, úgymond ormótlanabb eszköz benyomását kelti, egy teljesen más mozgás-élményt nyújt, amit mindenképpen érdemes megtapasztalni. A lábfejek helyzete tökéletesen rögzített, tehát minden irányváltoztatáshoz a teljes testet átfogó koordinált mozgás szükséges, hogy a test súlyából származó erővonalakat a sznóbord pontosan arra a pontjára irányítsuk, ami a kívánt irányba való fordulást eredményezi. Ez a kezdőknek általában nem sikerül, és ilyenkor elesnek. Ez történt velem is az esetek túlnyomó részében. Na de amikor sikerül, az viszont kurva jó. A nagy öröm persze ott kezdődik mikor az ember a lejtőre hangolódva képes úgy időzíteni a mozgását, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel haladjon lefele mindig éppen akkor fordulva abba az irányba amikor és amerre a hegy azt megkívánja. Ez végül egy táncszerű mozgásban csúcsosodik ki, tánc a heggyel és a sznóborddal egyszerre. Idáig persze én nem jutottam el, de árnyalatok már elkaptam az érzésből, akármennyi seggcsont lilulást megér, hogy egyszer eljussak oda.

Nem akarok igazságtalan lenni a síhez, hisz ugyanezt vele is el lehet érni (valószínűleg egy sima sétálással is, sőt akár ülő pozícióban is, na jó abbahagyom). De a sznóbord minderre rákényszerít: ha erőszakos vagy, nem veszed figyelembe mit akar a hegy és a deszka, jutalmad azonnali esés lesz. Szép rávezető gyakrolat az elengedésre, együttérzésre. Nem, nem projektálok bele többet mint ami benne van, hihi.

Shen Dao-soknak is csak javasolni tudom, mert amíg nincs meg a biztonságérzet (tehetségtől függően 2-20 nap), addig a fél napot lovaglóállásban tölti az ember (így érve el viszonylagos biztonságot a deszkán). A másik felét a seggén a hóban.

> Képek <

Get the Flash Player to see this player. Get the Flash Player to see this player.

Get the Flash Player to see this player. Get the Flash Player to see this player.